"A kutas” Előzmény Csámborgó szelek, csak embertelent lelnek. Még ott is, ahol „ember” él. Akármerre megyünk, ugyan az vár minket. A reménytelenség és a pusztulás. Olyan hely, ahol a jó a rossz, és a rossz a jó. Ráadásul ez már csak romlani fog. Vagy más…
"Valótlan Mash" Előzmény Pirított bőr és egy jó hideg sör. Mellé egy nagy karaj kenyér, s már nem lenne panasz a napra. Ha lenne! De az ember inkább magán érzi a pirulást, és a sörre is csak félve gondol. Mind e közben reméli, hogy egy másik állat nem néz rá…
Sétálok az utcán. Vár egy új világ! Nem tudom milyen lesz, hisz már évek óta nem volt benne részem. Habár volt rá lehetőségem, de kínosnak éreztem. Tudom, hogy hibáztam, de várom már, hogy más legyen. Útközben nézem a házakat, de semmi érdekes nincs rajtuk. Csak egységet…
"Az Urak” Előzmény Groteszk világ, hol nincsen virág. Habár a felhők megállíthatatlanul hullajtják könnyeiket, azonban ez csak az elborzadásuknak köszönhető. Úgy bizony! Elborzadás! Ha egy felleg lenéz a magasból, nem lát mást, csak egy várost, ahol a bűn az…
Minden egy biológia órán kezdődött. Pontosan annak az unalmas részén. Akkor fogtam neki rajzolgatni a következő képet, és mára ez lett belőle. Az alap fejet kézzel, a hátteret, és a kontraszt eltolást PS-sel csináltam. Nem egy profi munka, és közelében sincs a…
"A Termés"ElőzményA kocsma ajtó kitárul, onnét egy sereg kibámul. Ujjak a ravaszon. Nem tudni ki várható. Lőni, vagy nem lőni. Ez nekik a kérdés. Egy pillanatra megáll minden. A zongoristának két hang között elakad a kottája. Az ajtó melletti asztalnál egy öregember…