„…s talán majd ott…” A nap is már nyugodni készül, s vörös fénnyel tarkítja be a vidéket. Ereje az még jócskán van, s könnyen megégeti azt, ami a homokba hull, akárcsak egy élete végéhez érkezett falevél, amely egykor talán porrá lesz, s erős…
„Egy lant húrjai” Megpendültek már, a véres halál lantjának, rozsdás húrjai. Mind ezt Corthy városában tette, ahol most egy lelket sem látni a poros utakon, hol egykor a koros urak koptatták a lábbelit. Most azonban minden más. A kocsma sem zajong, s a bank is üresen áll.…
„Vigyázz Mashra!” (Fejezetek egy másik emlékezetből) Hogyan lehetne megvédeni azt, amelyet egy egész világ zár ki magából? I. „A Johnson család” Boldogság… Oly régen volt már, amikor utoljára ezt éreztem. Azokban az időkben, amikor még volt családom.…
"Pofán váglak"Előzmény Két sír, melyeknél két gyerek sírt. Homok borítja már a virágok maradványait, s már a keresztek is megdőltek, melyekre egy-egy rövid név van felvésve. Anya és Apa… Ezek mellett áll, a jó öreg Johnson ház. Kopott falai, és az enyhén…
"Szerda, csütörtök"Előzmény Torok mosás, és felfrissülés. Erre várt már mindenki, a hosszú nap után. A sör, amely aranyként csillog a nehéz korsóban, még a boldogtalanban is vigadalmat kelt. A kocsmalakók pedig egymással osztják meg, a mindennapi életüket, mit sem…
"Fejezetek az emlékezetből"Előzmény Amikor egy ember hiénák közé születik, ő maga is azzá fog válni… I. „A Johnson család” Egy házikó, a semmi közepén. Itt laktunk mindnyájan, mint a boldog család. Anyu, apu, Paul és Én Nem voltunk gazdagok,…