"Pofán váglak"
Két sír, melyeknél két gyerek sírt. Homok borítja már a virágok maradványait, s már a keresztek is megdőltek, melyekre egy-egy rövid név van felvésve. Anya és Apa… Ezek mellett áll, a jó öreg Johnson ház. Kopott falai, és az enyhén megroskadt, foghíjas tető jelzi, hogy biza nem ma épült. A nap, hosszan nyúló árnyékot ad az épületnek, ami egyeduralkodóként jeleskedik a vidék felett. Kormos és repedt téglák, melyek körbefogják, a kútnak nevezett gödröt. Teteje már régen nincsen, s a vödör is csak oldalt döglik, kötéllel a fülén. Nem messze ettől, egy holttest hever a földön, amely már-már elvesztette emberi alakját, s egykor, egy talán jobb világban, mint ahol most van, Neilként ismertek a legtöbben.
Két alak tűnik fel, a kunyhó ajtajában, s kilépnek onnan. A látszólag idősebbik a kúthoz indul, s beledobja a vödröt, amely visszhangos csobbanással tudatja, hogy megérkezett. A másik addig leül a kis ház tövébe, s gondolkodóba esik.
- Hozzál már nekem is! – szólal meg kisvártatva, a „gondolkodó”. Társa, aki éppen abbahagyta a szomjoltást, a homlokát ráncolva fogadja a kérést. Vödörrel a kezében lép a másikhoz, s hezitálás nélkül nyakon önti azt, a maradék vízzel.
- Wáá! – ugrik fel az áldozat – megőrültél Paul?
- Azért kaptad, hogy felfrissülj, és magad menj érte. Nem vagyok a dajkád – magyarázza hidegen.
- Szóval még most is a tegnapelőtti miatt vagy berágva?
- Igen Mash! Elcsesztük, miattad!
- Visszamehetünk! Csak kell egy terv!
- Igen! Amint a közelébe megyünk a városnak, menten lelőnek! Ennyi eszed van!
- Minek kellett elrángatnod? Simán lepuffanthattad volna te magad is!
- Látom zavarok… - szakítja meg a vitát, és a hadakozó tekinteteket egy ismerős hang. Mindketten a forrás irányába néznek, és tátva marad a szájuk. Egy alak áll tőlük pár méterre, zsebre tett kézzel, s megindul feléjük.
- Bo-boni? – habogja Mash.
A kocsmáros nem tétovázik, és mikor az ifjú Johnson elé lép, meglendíti balját, s egy hatalmasat kever le neki, aminek hatására, az a földre hull , és megered az orra vére.
- Nem szégyelled magad, büdös kölyök – veti oda.
Paul segíteni indul az öccsének, de Boni, szavával feltartja – és te? Milyen példát mutatsz így az öcsédnek, te idióta!
- Vigyázz a szádra Boni! – tér magához Paul – Nem tudsz te semmit se rólunk!
- Nem hát, csak én neveltem fel őt! – mutat a még fetrengő Mash-ra – Rendes gyerek volt, és nézd meg mit tettél vele! Apád is ezt akarná, igaz?
- Miattuk csináljuk ezt az egészet! – Üvölti Paul.
- Frászt! Én miről tehetek? Engem akarsz kirabolni, és megölni? Engem, aki vigyázott az öcsédre? – kel ki magából – Milyen ember vagy te? Amit csinálsz, abban már nem bosszú utáni vágy van, hanem haszon utáni vágy! Azzá váltál, amit üldöztél te idióta!
- Na, ebből már elég! – akad ki teljesen Paul, és a fegyveréhez nyúl. rántaná elő, hogy végezzen a csapossal, de Mash véres keze meggátolja – Ne… - mondja, majd térdre rogy – Igaza van…
Boni most Neil holttestére mutat – Ez a hulla is, mit keres itt? Gondolom amennyi emberség maradt bennetek, csak heccből lőttétek le – majd Mash-ra néz, várva a választ, de nem kapja meg. Csupán csak hallgatás és zavart, szégyenkező tekintet fogadja – Gondoltam…
- Tulajdonképpen azért jöttél, hogy kioktass? – Hadakozik Paul.
- Nem! – mondja lenézően – Gratulálni. Kinyírtátok Lerry-t, s most tele a város banditákkal. Azokat nem érdekli ki a tettes, így még az is szenved, akit még csak nem is ismertek! Jól megcsináltátok, gratulálok… - majd sarkon fordul, és kényelmesen visszaindul.
- Elüldözzük őket! – kiabálja utána Mash.
- Fogd be… - fordul hozzá Paul.
Boni csak legyint egyet, tudatván hogy hallotta, de már mit sem érdekli…
A házikó már nem vet árnyékot. A nap olyan magasan jár, hogy minden, ami alatta van, szenved a szárazságtól. Mash komoran ül a kút mellett, és egy vödör víz társaságában, törölgeti a még itt-ott véres orrát. Mélyen gondolkodik, s homlokát ráncolja – Miért lőttem le Neil-t? – nem kap választ – Miért?! – Kezeit leereszti, maga mellé, s erőtlenül bámul maga elé. Szülei sírjaira terelődik a tekintete, amelyek hetek óta, ugyanúgy állnak. Szeretne velük foglalkozni, rendbe tenni őket, de valahogy nem megy. Talán nem érzi magát méltónak rá. Gondolatain átfutnak azok a mondatok, amelyeket Boni mondott korábban – „Azzá váltál, amit üldöztél te idióta…” - egyetért vele, még ha Paulnak is volt címezve, akkor. Úgy jár az agya, mint egy mókus erék. A gondolatok csak úgy cikáznak – „Amikor egy ember hiénák közé születik, ő maga is azzá fog válni?” – Veti fel magában – Igen… - s meg is válaszolja. Neil mondatai is eszébe jutnak – „Ha hosszú időn keresztül kirekesztettként él az ember, akkor még a jóra is rosszként tekint, ha azt nem ő teszi…” – majd a halálát is hozzá kapcsolja… - Miért lőttem le? – kérdi újra…
Mindezt Paul szakítja meg azzal, hogy becsapja maga mögött az ajtót, amikor távozik a kunyhóból. Mash felpattan, s még mielőtt feltűnést keltene, eltörli az éppen legördülő könnycseppet, arcáról.
- Induljunk. – Mondja, most már újra hideg hangon az idősebbik fivér.
- Hová?
- Keletre. Van arra egy város, ahol meghúzhatjuk magunkat, majd a többit kiterveljük ott.
- És mi lesz az itteniekkel?
- Fejezd be. Az már nem a mi dolgunk.
- Dehogynem! – kiabálja Mash – Mi okoztuk a bajt!
- Megöletnéd magad? Mivel lenne jobb?
- Fejezd be Paul! Már leszámoltunk mindenkivel, aki ártott nekünk! Mit akarsz még?
S beállt a csend. Paul mérgesen tekint öccsére, majd hidegen közli – Hát, ahogy gondolod. Én megyek. Ha velem jössz, akkor megvédelek, de ha maradsz, az sem érdekel…
- Újra ez a válaszút! – gondolja magában Mash. Tudja, hogy egyszer már átesett a döntésen – „Amikor egy ember hiénák közé születik, ő maga is azzá fog válni?” – jött elő újra a felvetés – Ha igen, akkor attól még képes lesz megőrizni emberségét? – egészíti ki azt…
- Tartsd meg a védelmedet – halkan, de végül oda veti Mash. Hátat fordít és megindul a város irányába. Nem akarja még egyszer végigjárni azt az utat, ami azzá tette ami. Paul értetlenül nézi öccsét. Tudja, hogy talán utoljára látja, s szólni kíván, de büszkesége nem engedi. Felemelt fővel ő is megindul a maga útján, majd kis idővel később, újra üressé válik a Johnson ház…
Folyt. köv.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.