3.

Friss kávé tömény illata terjeng a kis lakásban, ahol az artista csapat lakik. Kora reggel van, és a nap sárga sugarai már bevilágítanak az ablakokon, s nagy négyzetet rajzolnak a szemközti falra. Gery az egyetlen aki már ébren van, s a konyhában készíti a fekete italt. Kis, fehér porcelán csészéket rak a pultra, majd mindegyikbe 3-3 kanál cukrot tesz, ezt pedig nyakon önti a gőzölgő kávéval. Ekkor az egyik ajtó kinyílik, és egy alak dugja ki rajta a fejét. Tom az. A hirtelen fénytől erősen összeráncolja a homlokát, mintha az, az éjjel meggyűrődött volna, majd tanulmányozni kezdi a kint látottakat. Kisvártatva kitántorog a szobájából, és a pulttal szemközti asztalnál helyet foglal.
- Jó reggelt.
- Jó reggelt Tom! - köszön vissza Gery, és egy csészét rak Tom elé. A sajátját a kezében szorongatva ül le vele szemben - Tegnap mikor jöttél haza?
- Hát, úgy tíz-tizenegy óra fele. Beugrottunk Andyvel Johnhoz. Hallottad, hogy mi van vele?
- Hallottam.
- Hát, Én mondom neked, annak az embernek innentől vége.
- Az meglehet. Mit mondott? Nem tart velünk?
- Nem. Makacs.
- Szent igaz.
- De nem ez a legrosszabb. Elmondta, hogy sok minden kell ahhoz, hogy az ember Amerikába utazhasson.
- Ezt tudtuk eddig is.
- Igen, de azt is mondta, hogy aki börtönben volt, annak esélye sincs... és hát tudod... Robi...
- Erre már gondoltam én is. Gondoltam majd átbeszéljük vele, meg utána járunk.
- De Gery! Ő csak szabálysértést követett el! Ezt is figyelembe veszik?
- Nem hinném, hogy kizáró ok. Maximum csak jobban szemügyre veszik majd. Viszont ne feledd, hogy raboskodott 1 napig. Persze csak kihallgatták, és ezért kellett bent maradni, de akkor is... ki tudja, hogy hogyan jegyzik ezt ott.
- Bolondok azok ott!
- Ez is igaz.
- Te Gery. Te sok mindent tudsz! Mond meg nekem. Hol tudnék utánajárni, hogy mi kell a kiutazáshoz? Úgy pontosan, minden részlettel együtt. Meg akkor megkérdezem ezt a szabálysértési dolgot is.
- Hát... szerintem menj el az okmányirodába. Ott szerintem el tudják mondani ezeket.
- Okmányiroda? Az hol van?
- Tudod hol van az állomás?
- Persze hogy tudom. Ott kaptak el majdnem a múltkor.
- Na, ott a B vágányra érkező vonatra felszállsz , mész két megállót, és már ott is vagy. Ahol leszállsz, ott az állomással szemközt van egyből az iroda. Ki van írva nagy betűkkel. Nem lehet eltéveszteni.
- Rendben, akkor ma odamegyek.

Ekkor megint kinyílik az egyik ajtó, és az artista lép ki rajta hasonló ábrázattal, mint korábban Tom.
- Jó reggelt. - köszön a többieknek, akik csak intenek neki.
- Nagyon gyűrött vagy Paul. - jegyzi meg Tom.
- Áhh... hogy ez az Andy hogy horkol. Fiatal kora ellenére, mint a medve...
- Ez már csak így van... - neveti el magát Tom.
- Tegnap szét volt zilálva a csapat... mindenki volt mindenfele. Szóval akkor nem tudtam mondani, de most mondom, hogy már mindenki megvan, bár 2 még alszik. Felhívott az egyik barátom, aki most egy artista csapatban van benne. Vannak vagy 20-an, és faluról-falura járnak. Ott az emberek is jobban kapnak a móka után, és a rendőrség sem olyan aktív. Bár szólhatnak a nagyobb városoknak erősítésért, de addigra nekik hűlt helyük.. Szóval azt mondta, hogy ha szeretnénk, csatlakozzunk mi is. A begyűjtött pénzt, egyenlően szétosztják, ezért fejenként nem kapnánk sokat, viszont az is valami. Még is csak többen lennénk.
- Ez nagyon jól hangzik! - lelkesül fel Gery.
- Igen ám, de van egy bökkenő. Félek, hogy ha már mi is tudunk róla... Mi akik olyan messze vagyunk tőlük, akkor már nem sok kell, hogy olyan fülébe is eljusson, akinek nem kéne tudnia róla. Könnyen baj lehet...
- Van más választásunk? - vág közbe Tom
- Hogy érted?
- Hát úgy, hogy eddig is vállaltuk a lebukás kockázatát. Most sem lesz ez nagyobb, viszont ott biztos hogy több sikerünk lesz, mint itt. Még ha egyszeri alkalommal kevesebb is a pénz, biztos hogy alkalom az több lesz, mint itt. Főleg most, hogy már létránk sincs, csak pár zsonglőr kellék.
- Ebben van igazság. Azt is mondta még, hogy ma kell oda mennünk. Holnap reggelre már másik faluban lesznek, azt viszont még ők sem tudják, hogy hol.
- Na ez viszont nem jó.
- Miért?
- Ma akartam menni az okmányirodába. Épp most döntöttem el.
- Oda máskor is tudsz menni.
- Ez igaz, de jobb lenne mi előbb kideríteni, hogy mi van Robival...
- Miért, mi van vele?
- Állítólag nem mehet külföldre az, akit már börtönben ült.
- Óóó... csessze meg... - Vág a homlokához Paul - akkor most mi lesz?
- Hmm... - gondolkodik Tom - Mivel akarunk oda menni, a barátaidhoz?
- A kocsimmal. Már úgy is rég használtam.
- No az jó, akkor még jó hogy nem adtad el. Akkor elmegyek az irodába. Ti addig készülődjetek össze, aztán John kocsmája előtt találkozunk. Megkérdezzük, hogy ide nem jön-e.
- Csak 5 személyes a kocsi - jegyzi meg halkan Paul.
- Akkor befekszik a csomagtartóba! Majd megoldjuk... Viszont akkor én indulok is. - s ezzel fel is pattan a helyéről Tom.
- Te, Tom! - Szól utána Gery
- No, miaz?
- Robival mi lesz? Tudod... Ha esetleg nem jöhet.
- Nem tudom... Jó kérdés. Viszont szerintem addig ne firtassuk előtte ezt, amíg nem tisztázódik.
- Aztán miért ne? Mégis csak Ő róla van szó. Tudnia kell róla.
- Igen, tudni is fog, amit biztos lesz. Csak addig ne... feleslegesen ne idegeskedjen ezen.
- Hát nem tudom...
- Figyelj, csak pár óráig hallgatjuk el... Ez csak nem gond.
- Hát talán nem, talán igen... Mindegy, most indulj, sietned kell...

Hatalmas csörtetéssel érkezik be a vörös szerelvény, az állomásra. Szemközt, egy régies épület falára, egy nagy táblán ez áll: Okmányiroda.

Odabent az emberek monoton végzik teendőiket. Egy automata sorszámot ad a frissen érkezetteknek, míg a pultoknál a plafonon csüngő kijelző mutatja, hogy éppen ki következik, és hogy hova menjen. Tom csendesen várakozik az egyik széken, és kezében szorongatja sorszámát. 356. Már vagy fél órája van itt, de azóta csak 4 számot ugrott a kijelző, és van vagy még 3, mire Ő következik. Ha tudta volna, hogy ilyen sokáig tart megkérdezni pár dolgot, akkor hozott volna magával szendvicset. Most már mindegy. Inkább a többiek figyelésével üti el az időt, ha már más nincs. Az egyik, már kopaszodó fickó van éppen soron, akinek a homlokán gyöngyözik a veríték. Nincs meleg, de mégis izzasztó a helyzet. Hivatalos ügyről van szó, nem szabad fél vállról venni, hiszen odaát van a hatalom. Be kell azonosítani az ember fiát mese nincs, hiszen máskülönben nem lenne kinek szóljanak a törvények. Tudja ezt az öreg is. A személye forog kockán. Ha ez nincs, akkor Ő nem is ember, és máris jön egy forgatócsoport, hogy felvegye bennszülött életét. Aztán leadják a TV-ben, hogy milyen nehéz a városok bennszülötteinek. Vadásznak a tömegközlekedésen. Hova lenne enélkül világ?

Közben,egy fehér inges, szürke, térdig érő szoknyás lányka rohangál fel le. Ő titkár. Sok feladata lehet, máskülönben nem rohangálna, de hogy folyton csak az, az egy notesz van a kezében, mint amivel elindult... Talán a felvételin más volt a mérce, nem az ész...

Csiling! - szól a horogra akasztott kijelző, és legtetején villog a várva várt szám: 356. Mellette egy másik is van: 5. Ehhez a pulthoz kell mennie Tomnak, ahol egy középkorú nő fogadja.
- Jó napot! Miben segíthetek!
- Kézcsók! Szeretném megkérdezni, hogy mi szükségeltetik ahhoz, hogy Amerikába utazhassak.
- Hát várjon. Először is ki kell tölteni pár papírt. Itt megkérdezik hogy kicsoda maga, milyen munkahelye van, hol él, meg ilyen általános dolgok, aztán megkapja az útlevelét, amit az említett papírral intézünk el. Szüksége lesz még Vízumra, amelyet a kijelölt követségen tud kérvényezni. - magyarázza monoton, közben egy fiókban kotorászik - Talán a vízum okozhat némi kellemetlenséget. Töviről-hegyire átnézik az eddigi életét. - most előhúz egy papírost - Áhh, itt van. Ezt kell kitöltenie. Az útlevélhez kell.
- Köszönöm - veszi el a papírt Tom - De tudja... Nekem van egy barátom, aki szinték ki szeretne utazni, viszont Ő elkövetett egy szabálysértést. Ezt figyelembe veszik?
- A vízumnál mindenképpen, de még van esélye megkapni, ha csak szabálysértésről van szó.
- De Őt bent tartották egy napig kihallgatásra.
- Csak ugyan azt tudom mondani, mint az imént. Figyelembe veszik, de nem feltétlenül kizáró ok. Most kérem töltse ki a papírt. Adok egy csekket, ezt befizeti majd a postán, visszahozza a bizonylatot, és meg is vagyunk. Ja, és fényképet is készítünk.
- Fú de bonyolult. Tessék mondani, mennyibe fog kerülni ez az útlevél, meg a vízum.
- 20 euró az útlevél. A vízumot kérdezze meg a nagykövetségen. De várjon, most akkor maga akar útlevelet?
- Majd igen, de most még nem.
- Hát akkor ne tartsa fel a sort! - kel ki magából a nő - Ez okmányiroda, nem tudakozó! Hát ezért magyarázom Én magának?
- Bocsánat... - pattan fel a székről Tom - nem tudtam, hogy ezt nem szabad.
- Hát akkor most mondom. Akkor jöjjön ide, ha kell magának útlevél! Viszlát.

John kocsmája előtti utcában, nagy a sürgés-forgás. A közeli, újonnan nyílt bár elmossa Johnt, kis putrijával együtt. Egy nagy teherautó parkol a bejárat előtt, és a kocsmából rámolják ki a lefoglalt bútorokat és eszközöket. Közben egy fickó a teherautó mellett áll, és irkál egy papírost. Mikor végzett, kitépi az iratrendezőjéből, és kényelmesen besétál vele az üres bárba, ahol John kezébe nyomja.
- Ha még egyszer rajta kapjuk tiltott kocsma üzemeltetésén, börtönben végzi! Értette?
- Igen... - válaszolja a földet bámulva John.
- Örüljön neki, hogy pénzbüntetést nem kapott. Na viszlát!
John csak visszahümmög valami köszönés félét.

A kocsma üresen maradt. Se asztalok, se pult, se lármázó munkások. Már régóta nem lehetett érezni ebben a helységben a friss levegő illatát, de most szinte utat tör magának a nyitott ajtón keresztül. John csak áll, és bámul. Az élete lett oda. Most mihez kezd?

Egyszeriben betoppan a nyitott ajtón Tom. Csendesen szoktatja a szemét az üres kocsma látványához, majd megakad a szeme Johnon.
- Helló.
John ismét csak visszahümmög valamit.
- Tudom már kérdeztem, de most újra megteszem, bár egy kicsit másképpen.
- Nem megyek.
- Azt se tudod mit akarok!
- Nem is érdekel.
- Hát érdekelhetne! A srácokkal elhagyjuk a várost egy időre.
- Tudom-tudom, Amerika.
- Nem, még nem. Vidékre megyünk. Egy artista csoporthoz csatlakozunk, ahol meglehetünk egy darabig. Vidéken Te is biztos jól éreznéd magad.
- Nem hinném.
- De miért nem?
- Tudod te milyen az, ha elveszik azt, ahol leélted a fél életedet? Itt volt mindenem, ezzel kerestem a kenyeremet, és ráadásul minden barátom is itt volt mindig. Erre mindez, csak úgy eltűnik.
- Tudhattad, hogy kockázattal jár.
- Tudtam-tudtam. Senki sem tudja igazán, hogy kockázatos valami, amíg be nem következik legalább egyszer.
- Persze. De attól még jöhetnél!
John sóhajt egyet, majd folytatja - Nézd Tom. Tudom, hogy csak jót akarsz, de ne törd magad. Nem lesz ez jó sehogy sem már nekem. Menjetek, aztán váltsátok meg a világot a magatok módján, de Én maradok. Az Én világot megváltó módszeremet épp most tiporták el. Nincs erőm még egybe belefogni.
- Hát akkor... tényleg maradsz?
- Mondtam már nem?

Ekkor dudaszó hallatszik az utcáról, majd egy kiáltás - Tom! Itt vagy? Mehetünk?

- Bocs, de Én most nem megyek ki. - néz ki az ajtó John - Add át üdvözletem nekik.
- Sajnálom John. - komorodik el Tom, és jobbját nyújtja Johnnak, aki viszonozza a gesztust.
- Sok sikert... vagy mi.

Tom ezzel elhagyja az üres kocsmát, ahol John csak áll, és bámulja a földet...

Folyt. Köv.