2.

A város egyik legszürkébb szegletében, panelházak sorakoznak. Ugyan azokat a kiugró teraszok, ugyan azok a kopott ablakok, és ugyan az a szürke szín jellemzi mindet. Az ember, aki még nem járatos a környéken, könnyedén egy másik lakásában találhatja magát, ha nem figyeli a házszámot. Egy kis park van minden negyedik, és ötödik épület között. A magasra nyúló, gesztenyefák sötétségbe borítják ez a kis fűvel, és itt-ott egy-egy szeméttel fedett parkot. A látvány lehangoló, és élettelen. Mintha hideg, barátságtalan fémből készült volna az egész világ, amelyre egy kis festéket mázoltak volna, hogy eltakarja a repedéseket, de ezzel csak tovább csúfították az amúgy is szörnyű valóságot.

Az panelházak lakásai sem különbek. Fehérre mázolt falak próbálnak tisztaságot sugallni, de a színek mellőzése, szürkévé teszi az egész összképet. A bútorok egyszínű lakkozott fából készültek, tetejükön megállt a por. Egyszerű ajtók és mellettük a falon fekete, alaktalan kapcsolók, és konnektorok. Sehol egy kép, sehol egy könyv, sehol egy virág. Semmi szeretni való nincs a szobákban. Csupán használati tárgyak.

Az egyik ilyen kis szürke lakás nappalijában, 3 férfi üldögél. Andy, Az artista, és egy harmadik fickó, aki a csapat mindent tudója. Az artista éppen kávét készít, míg a másik kettő, az asztalnál beszélget. Andyn a legfiatalabbikon, látszik az izgatottság.
- Áhh... nem igaz! Hol van már?
- Nyugalom. Biztos itt lesz. - válaszolja a "mindent tudó".
- De nem ezt beszéltük meg, Gery! Arról volt szó, hogy itt találkozunk, amíg ki nem derül, hogy minden rendben.
- Tudod hogy optimista.
- De ennyire?
- Pontosan...

Közben az artista éppen elkészült a kávéval, és két csészét csúsztat az asztalra, A magáét szorosan fogja, hogy átvegye a melegét. A panel folyosójáról nyíló ajtó kivágódik, és Tom ront be rajta.
- Hát ti? Miért nem jöttetek el John-hoz? - kérdezi Tom.
- Mert azt beszéltük meg, hogy itt várunk, amíg meg nem jön mindenki! - tör ki Andy
- Hmm... Ezt el is felejtettem. Bocsánat!
- Nem gond. Legalább Te rendben vagy. - vág közbe Gery
- Miért? Ki nincs?
- Róbert.
- Tán elfogták?
- El.
- A fene... - fejezi be Tom, majd tölt magának, a forró feketéből. Unottan dobja le magát a még szabad székre, majd folytatja a Gery faggatását.
- Mikor engedik ki?
- Holnap délután.
- Ilyen hamar?
- Csak szabálysértés. Igazából bent sem tartanák, de ki akarják belőle szedni a neveinket.
- Az nem jó.
- Úgy se mondja el. Úgyhogy holnap szabadul.
- Kimegyek elé.
- Megyek Én is. - vág közbe Andy
- Rendben.
- Nem lesz túl kockázatos? Egyből kiszúrják, hogy Ti is benne voltatok. - akadékoskodik Gery.
- Dehogy szúrják. No meg aztán ha mégis, majd kitalálunk valamit.
Ezzel Tom feláll, és szobája felé veszi az irányt, majd már csak az ajtó csukódást hallani.

- Túl optimista. - jegyzi meg Andy
- Az.


Másnap, a nap erőteljes fénye vakítja a városlakókat. A mélykék ég, egy kis színt visz a szürke városba, ami egy kis jókedvet ébreszt az emberekben. Már egyetlen szín is mire nem képes...
A rendőrség épülete nagy, üvegkolosszus, és egy kis füves sétány veszi körbe. talán azért, hogy az elítéltek jobb kedvel menjenek a dutyiba.

A főkapun Robert távozik. Kabátját a vállára terítve viszi, és fehér inge világít a napsütéstől. A sétány végén Tom és Andy várja, egy padon ülve. Andy amikor észreveszi, hangosan odakiált.
- Robert!
- Hát Ti? Nem kellene együtt mutatkoznunk...
- Ugyan ne aggódj! - veszi át a szót Tom - A rokonod már csak kijöhet eléd.
- Az ki. - bólint rá Robert.
Ekkor egy morgós hangot hallanak a rendőrség felől, és amikor a forrás irányába néznek, látják, hogy egy köpcös rendőr áll tőlük pár lépésnyire.
- Maguk a társai, ennek a férfinek?
- Társai biza. Rokonok vagyunk. - ágaskodik Tom, mintha át akarna nézni a rendőr feje felett.
- No az jó. Tudják mit tett? Hogyne tudnák. Tán maguk is benne voltak.
- Dehogy tudjuk. - vág csodálkozó arcot Tom, majd Robertre mered - Robi, hát mit tettél?
- Huligánkodott. - szakítja félbe a rendőr - Azt bizony. Összesen 5-en voltak. Majdnem agyonütöttek egy járókelő nőt.
- No, hát mi csak 3-an vagyunk. Hol itt az összefüggés?
- Ne szemtelenkedjen! Az az egy nagy szerencséjük, hogy a nőnek nem esett bántódása. Különben már mind a fogdában ülnének.
- Akkor az tényleg szerencse. Na, Mi megyünk is a dolgunkra. Viszlát biztosúr. - fejezi be Tom, majd sarkon fordulnak mind a hárman, és kényelmesen megindulnak.

Andy, pár méter után nem bír a kíváncsiságával, és faggatni kezdi társát.
- Na, mesélj! Mi volt?
- Semmi. Csak kérdezgettek, aztán elengedtek.
- Mit kérdeztek?
- Hát hogy kik a társaim.
- Elmondtad?
- Persze. Állampolgári kötelességem.
- No állj csak meg. - vág közbe Tom, és társa vállát megragadva, megállítja azt - Most komolyan! Mit mondtál?
- Hát hogy a társaim név szerint, Elek, Telek, Pál és Konrád.
- Akkor jó. - indul meg újra Tom - A fene vigyen, hozod itt rám a frászt.
- Bocs.
- De akkor megúsztuk? - kíváncsiskodik tovább Andy.
- Mi meg. John nem.
- John? Miért, mi van vele? - most Tom faggatja.
- Bezárják a kocsmáját, és megbüntetik.
- De hát ott a V.I.P. részleg.
- Az nem érdekli őket. Azt mondták, Őket nem érdekli a V.I.P. részleg! Nem engedhetik meg, hogy egy ilyen lepukkant lebuj működjön a városban. Holnap elviszik mindenét, és végleg kiakaszthatja, a "zárva" táblát.
- A gazdag muksókkal mi lesz? Azok nem állnak ki érte?
- Nem. Nyitottak három háztömbnyire onnan egy másik szórakozó helyet, de az már ízig-vérig V.I.P. . Állítólag az önkormányzat is támogatja, csak azért, hogy John kocsmáját be tudják zárni a gazdagok hőbörgése nélkül.
- Honnan tudsz Te ennyit?
- Mikor ott ültem a rácsok mögött, akkor a folyosón beszélték az őrök. Nem is foglalkoztak vele, hogy Én ott vagyok, csak mondták a magukét.
- A fene. Akkor azért volt tegnap olyan morgós. Folyamatosan csak azt hajtogatta, hogy V.I.P. így, V.I.P. úgy...
- Menjünk el, és kérdezzük meg!
- Áhh... Ma már zárva tart. Bár a cuccait csak holnap foglalják le, ma már tilos neki vendéget fogadnia.
- Hát de eddig is tilos volt.
- Tilos hát, de most már megverik érte.
- No, de mi csak beszélünk vele. Nem inni, meg szórakozni megyünk, csak beszélni. Az már csak nem tilos.
- Nem hinném hogy beenged.
- Hát majd berúgom az ajtót.
- Miért akarsz ennyire beszélni vele?
- Megkérdezzük, hogy mit szólna, ha bevennénk a tervünkbe. Már nincs semmije, szerintem szívesen velünk jön.
- Az lehet. Jó, akkor kérdezzétek meg! Én felmegyek a lakásunkba. Már farkaséhes vagyok. - Ezzel Robert megáll, hogy át tudjon menni az úton. Andy és Tom tovább baktat...


Már a nap nyugodni készül, amikor Andy és Tom megérkezik John, zárt kocsmájának ajtajához. Az ég még világos, de a magas házak árnyékot vetnek minden utcára. Tom ökölbe szorítja a kezét, és dörömbölni kezd az ajtón.
- John! Én vagyok! Tom!
- Bezártam! - Érkezik a dörmögés az ajtón túlról.
- Nem baj! - ütögeti tovább az ajtót Tom - Engedj be! Beszélnünk kell! Itt van Andy is!
- Nem engedlek! Bezártam! Menjetek el!
- Engedj már be! Hallod?

Erre már nem érkezett válasz. Nehéz lépteket lehet hallani a túloldalról, és a fapadló néha meg-meg reccsen, majd kulcsok csörgését hallani, és végül a zár kinyílik. A ajtó csak egy résnyire tárul ki, épphogy John kidugja rajta a fejét.
- Mit akartok? - zsörtölődik John.
- Beszélnünk kell.

John egy pillanatig tétovázik, de végül tágabbra nyitja az ajtót és félreáll, hogy a vendégek beférjenek. Bentről, a sárga fény elárasztja egy széles sávban a sötét utcát.
- Gyertek.

A kocsma már nem a régi. A székek mind fel vannak pakolva az asztalokra, és sehol egy lélek. A V.I.P. részlegből érkező zsivaj is eltűnt. Egyedül a lámpák világítanak sárgán úgy, mint régen. Az italok is mind eltűntek a pult mögül. Már csak egy üveg whiskey árválkodik a pulton, de már az is félig üres.
- Na, Te meg itt iszol magadban? - jegyzi meg Tom.
- Kénytelen vagyok. No, miről akartok beszélni?
- Hallottuk hogy bezárattak.
- Igen. És? - furcsállja az egyébként is nyilvánvaló kérdést John, közben két poharat vesz ki az egyik szekrényből, és megtölti azokat whiskeyvel.
- Mivel már úgy is abba kell hogy hagyd a kocsmázást, nincs kedved csatlakozni hozzánk?
- Mégis mire készültök?
- Itt hagyjuk ezt a szürke helyet.
- Aztán merre mentek? - kérdezősködik John, majd odacsúsztatja a poharakat a legényeknek.
- Amerikába!
Először síri csend fogadja a merész vállalkozást, majd John örült hahotázásba kezd. Kezével megragadja a whiskeys üveget, hátha az megtartja, de csak ide-oda billeg a kezében.
- Most mi az? - csodálkozik Tom.
- Amerikába? - dünnyögi John, és könnyeit törli - Miért pont oda?
- Azt hallottuk, hogy ott jobb. Megengedik, hogy kedvünkre szórakozzunk.
- Te csak azt hiszed! - kiáltja el magát, de már nem jókedvből - Hát onnan indult ezt az egész marhaság! Ott se lesz jobb!
- De igen! Remélnünk kell!

John megvakarja a feje búbját, miközben gondolkodik. Meghúzza a whiskeyt, mire Tom is megteszi. Andy még vár. Nem igazán szereti a whiskeyt, csak akkor issza, ha nincs más.
- No jó, és hogy akartok kimenni? - fog hozzá újra John.
- Gyűjtünk pénzt, aztán repülővel, vagy hajóval. Valahogy csak kijutunk.
- "Valahogy csak" mi? Na mondok Én Nektek valamit! Oda nem olyan egyszerű kimenni. Sehova sem egyszerű, de oda aztán végképp nem. Kell mindenféle francos papír, meg engedély, és akkor talán megengedik, hogy kimenjetek. No meg ha ez meg is van, még akkor sem biztos ám, hogy ott aranyból készül a whiskeys üveg!
- No hát milyen papírok?
- Sok féle. Kell egy csomó pénz is, meg vízum. A sitteseket át sem engedik.
- Hát Én nem ültem.
- Na az jó, akkor neked még van esélyed. De hallom Robi csak most szabadult.
- A fene! Tényleg!
- Na látod!
- De Ő csak szabálysértést követett el. Olyan mint a gyorshajtás. Azt csak elnézik.
- Azt nem tudom. Utána kell menni.
- Azt hol lehet megtenni?
- Hát mi vagyok Én? - tör ki az eddig nyugodt John - Francos tudakozó? Különben se idd meg a whiskeymet! - s kikapja Andy kezéből a poharat, amiből még nem itta ki a nedűt. Már nem is fogja... - Amit elfogy, fejbe lőhetem magam!
- Ne hülyéskedj! - folytatja Tom - De akkor most jössz?
- Mondom hogy nem.
- De miért?
- Már azt is mondtam. Sehol se lesz jobb. Meghalni ülve is meglehet, minek rohangáljak még hozzá?
- De.. - folytatná Tom, de John közbevág.
- Nincs semmi de! Tűnés! Látni se akarom a fajtátokat!- s az ajtó felé hessegeti őket - Aztán engem vernek el! Na! Tűnés, ha mondom!

Andy és Tom mire feleszmél, már az utcán találják magukat, és a kocsma ajtaja becsapódik előttük. Tom unottan indul meg, a hazavezető úton, nyomában Andyvel
- Hát ez nem jó. - jegyzi meg Andy
- Hát nem...
- Mi lesz Robival?
- Nem tudom. Megbeszéljük a többiekkel. - fejezi be, s némán, a gondolataiba mélyedve folytatja útját...
 

Folyt. Köv

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.