"A Termés"
A kocsma ajtó kitárul, onnét egy sereg kibámul. Ujjak a ravaszon. Nem tudni ki várható. Lőni, vagy nem lőni. Ez nekik a kérdés. Egy pillanatra megáll minden. A zongoristának két hang között elakad a kottája. Az ajtó melletti asztalnál egy öregember hezitál. Nehezére esik a sört lerakni, azonban egy nagy korsóval az arc előtt, igen nehéz célozni. Végül dönt, és a sört választja. Láthatóan nem fél a haláltól. Talán az a fajta ember, aki már túl sokat látott az életből, vagy még többet a romlásból ahhoz, hogy ne rettegjen az exitustól. A kocsmáros sem rest ám. Baljával a pultra kifröccsent alkoholt törölgeti, míg a jobbja az ivó alatti vadászpuskáért nyúl. Soha nem lehet tudni, miféle söpredék készül berontani egy kocsmába. Az itt élők tudják jól, hogy senki másban nem bízhatnak, csak önmagukban, és a szeretett öreganyjukban. Ez alól csak az előbb említett öreg a kivétel. Ő árva. Egy prostituált szülötte, azonban felnevelni már csak az utca volt hajlandó. A hamiskártyások is készenlétbe helyezték a fegyvereiket. Azt azonban meg kell hagyni, hogy nálunk ez állandó. Ha nem egy érkező veszedelem miatt készülnek vért ontani, akkor bizony egymás fejére vadásznak. Amelyiket egyszer megvádolják csalással, annak kezdhetik a sírját ásni. Egyetlen szabályuk van ilyen helyzetre. Aki svindlizik, azt kizárják a társaságból, és ugyebár aki nekik nem barát, az ellenség. Szóval, akit rajta kapnak, azt bizony menten lelövik. Érdekes módon, az asztaluk viszont mindig tele van. Ha hétfőn lepuffantanak egy zsiványt, akkor kedden már megint teljes a létszám. Ez van.
Az ajtón, a huzaton kívül más is bejön. Először egy nagy telt árnyék tűnik fel, majd annak gazdája. A kedélyek csillapodnak, amikor ismerős arc bontakozik ki az alakból. Egy kövér, bajszos ember az. Látszólag maga biztosan ront be a helyiségbe, ahol feltehetőleg már nem először jár. Őt követi egy magas fiatalember. Vele sem foglalkoznak a többiek, még ha az illető elég rémültnek is látszik. Talán ismerik. A köpcös az ajtó melletti öregre szegezi tekintetét. Biccent a fejével, és – Alfréd – üdvözli.
- Lesz ma termés főnök? – hallatszott a kérdés az eddig hallgatag, és látszólag magányos embertől.
A „főnök” tovább indul a pult felé, és úgy válaszol – Meglátjuk. A mögötte haladó ifjú is szemügyre veszi Alfrédot, aki – Hello Mash – köszönti, egy neki látszólag idegen névvel. „Vélhetőleg Mash” kérkedően szemléli a hallottakat, majd hallható reakció nélkül tovább indul. Az ivónál a kocsmáros fogja szóra a tömzsi embert – Lerry! Mivel szolgálhatok?
- Hello Boni! Két sör lesz – fogta rövidre, miközben kényelembe helyezte magát az egyik pult melletti széken.
- Máris adom – fordult el a csapos, s közben fejével „Vélhetőleg Mash”-nak bólintott.
- Hello – jött a határozatlan válasz.
„Vélhetőleg Mash” felbátorodva, azonban látszólag zaklatottan körbenéz a kocsmában. Újra Alfrédra kerül a tekintete. Első ránézésre az öreg valamivel igénytelenebb, mint a többiek, azonban a látszat csal. A borostás, piszkos archoz, egy elegáns ruha társul. Elég nehéz összepárosítani a kettőt, azonban most kellemetlenebb dolgok miatt töri a fejét Mash. A zongorista már a második nótát játssza érkezésük óta. A boros üveg félig üresen áll a zongora tetején, és néha-néha megrezzen, amikor gazdája a kelleténél nagyobbakat üt a billentyűkre. Boni egy szempillantás alatt kitölti a két sört, és mire Mash visszafordult, már olthatja is a szomját. Ez azonban még elmarad. A gyomra most semmit sem tudna befogadni. Lerryre néz, aki nagyokat kortyol a nedűből, s dolga végeztével megtörli nagy bajszát.
Mi van, te nem iszol? – kérkedett egyből a „főnök”.
De, De! Hogyne – s kortyolt máris a sörébe bizonyítás képen.
Mi bajod van? Olyan furcsa vagy! Talán tartanod kell valakitől? Tartozásod van? – tért rá a lényegre Lerry. Tudni kell, hogy ezen a vidéken az adósságokat nagyon keményen fogják. Az ember a legjobb barátját is képes felnyomni, ha az tartozik valakinek. Hátha csurran-cseppen valami.
Mash nem igazán tud erre mit válaszolni. A csapos közben kiszolgálja a hamiskártyásokat, de mind ezek közben figyeli, hogy mi lesz a reakció. Ha esetleg ténylegesen adóságról esne szó, akkor senki sem szeretne lemaradni egy ilyen lehetőségről.
Nem nincs – hosszú pillanatok árán jött a felelet. Lerry hümmögve visszafordult a söréhez. Közben már Boni is visszaért a pult mögé. Szorgoskodott a mosogatni valókkal, s közben dúdolgatott egy régi nótát – emlékszel Lerry? – kérdezi.
- Hát hogyne! – derül jó kedvre a „főnök”.
- Én is emlékszem – szólal meg egy addig ismeretlen hang a bejárat felöl. Mindenki egyből oda kapja a fejét. Mash értetlenül néz, hiszen eddig észre sem vette, hogy ott van valaki. A fickó az ajtó melletti széken ül, és cigarettát szív. Megjelenése igen igénytelen, de abban a környezetben ez nem is feltűnő.
Mit keresel itt? – hördül fel Lerry. Mash csak kapkodja a fejét. Nem érti az indulatoknak az okát.
Lerendezem a múltat! – közöli hideg tekintettel a férfi, és ezzel feláll a székről. Sajnálatos módon ez nem tart sokáig, mert egy hatalmas dörrenést követően a földre hull. A dörejre Mash megugrik a széken. Hatalmasra kerekedő szemekkel figyeli, ahogy az ember holtan esik össze. Nem tetszik neki a látvány, és pánikolni kezd.
Szép lövés volt – intett az egyik hamiskártyásnak Boni, mire az visszaint, és folytatja a játékot. Alfréd, aki eddig némán nézte az eseményeket, most feláll, és oda sétál a holttesthez. Zsebéből előkotor egy mérőszalagot, egy papír fecnit, illetve egy ceruzát. Elkezd méricskélni a test körül, és a papírra számokat írogat. Larry újra megemeli a már majdnem üres sörös korsót, de mielőtt még belekortyol, megszólal – kellett neki hősködni.
Mind ezek közben halk dünnyögés hallható. Hasonlított arra, amikor az ember asztmás, és nehezen vesz levegőt. Mash adja ki a hangot, miközben még mindig elborzadva nézi a halottat, és Alfrédot, ahogy hideg arccal méreget körülötte.
Jól vagy? – csap egy hatalmasat a vállára Boni.
Erre Mash idegesen a képébe ordít – Meghalt!
Teljesen feldúlt lett a dolgok láttán, és kiborult. A sörét egy lendülettel lelöki az ivóról, és megpróbál elrohanni, azonban Lerry a vállánál megragadja – Mond csak. Jobb lett volna, ha ő lő le minket?
Mash a vállán át néz Lerryre. Szemében félelem és düh látszik.
Mellesleg szerinted miből telik Alfrédnak ilyen cicomás ruhára? Mindenki csak jól jár! A koporsókészítő is, és mi is. – kontrázik rá Boni, majd Alfrédhoz fordul – Na jó a termés? – Al helyeslően biccent.
Mash már nem bír maradni. Ellöki Lerryt, aki hátra bucskázik a székkel. Rohanásnak indul, s kivágódott az ajtón.
Ebbe mi ütött – csodálkozik el Alfréd. Boni és Lerry tehetetlenül néz.
Mash teljes erejéből szalad a főúton. El szeretné hagyni a várost, de nem tudja, merre kellene mennie – mindegy, csak el innen! – dünnyögi – hova kerültem?!
Köszönöm, hogy elolvastad!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.